Megtörtént a nagy eset és Áki bácsi is elkelt. Bogár már találkozott a lánnyal és igencsak oda volt érte. Így utólag már megértem. Csodaszép, magas, vékony, hosszú hajjal... hát igen... külsőre kifogástalan. :) neve előtti dr. jelző sejteti, hogy van is némi gógyi a szép buksikban, s mivel nem csak ott van némi plusz, hanem pocak tájékon is egy kisöcsi, hát uccu neki, családi szokás szerint villám lakodalmon vettünk részt.
Szinekben kikötéseket kaptunk koszorúslány ruha szempontból, s az itteni kínálatot ismerve, vettünk egyet, amit ráalakított Babocsra mama, lecseréltük az övét és máris kész volt a bordó-fehér kombó ;)
Hetekig próbálgattuk a rucit, mire hajlandó volt felvenni, hiszen a buliruha jobban tetszik neki, Ő csak azt akarja felvenni :P Pffffff... persze...
Sok alvás nem volt előtte, mert mindig volt valami éjszakai, ill. hajnali program... de szombat hajnali fodrászkodás (kínlódás, mert egyikőnk haja sem maradt úgy, ahogy kellett volna :P pedig Én keményen növesztettem :P )
Apát gyors felvettük és indultunk is Szeged irányába.
1 kávé/pisi szünet és egy ebéd beiktatásával oda is értünk időben. Lillem persze nem aludt egy percet sem, annál inkább borzasztóan viselkedett, végül a lapost beizzítottam neki és a Scoby Doo lekötötte. Biztos unta, nem kétlem.
A készülődés közepén megjelent a kamerás és a fotós... Bog nagyon élvezte. Illegett, billegett, pukkedlizett /KUKKEDLI/ orrvérzésig fényképezték, de egész végig ;) ha csak a fele kép jó lesz, már dúskálunk ;)
A hidegre való tekintettel, nem igen volt fényképezni való szabad kezem. Apánk tanuskodott, Én cipeltem mindkettőjük kabátját, a táskáat, Lili kosarát (amit az utolsó előtti este kértek. szerencse a melóhelyi varrodának, lett bele megfelelő fodor ;) ) közben Lillem öltöztettem, miután levonult, szóval ááááááááááááá... s, hogy a dóm előtti füvet szinkronban pisilték a lányok már említeni sem kell ;)
Vacsi előtt átöltözés... a fehér ruha 2 taknyolásnál többet nem bír el, s az Én lelkem sem, mert nekem nagyon tetszik az ancúg.
A rózsaszín ruha sem bírta az egész éjszakás break-elést. A harisnya is lyukasan, ruha pedig rongyosan végezte :P Fáradhatatlanul ropta. Ha mást nem tudott elcsábítani, hát engem rángatott. A pici lánykával ügyesen, okosan, óvatosan... közben engem lesett, hogy jól csinálja e ;) :)
Fáradsága növekedésével, egyenes arányban nőtt a szófogadatlansága és túlpörgöttsége ;) Pihenni max, ha a másik koszorúslány anyukája ölében ült, vagy ha a karomban ringatózott a zenére... de azt többnyire fejjel lefelé vészelte át ;)
Fél 12 felé mikor már sajgó lábaimon megelégeltem a cibálását, valamint a fülembe vonyítást, mert apa segíteni mert nekem a sejhaja tartásában, s apa nem nyúlhat hozzá... elvonult duzzogni és ApaMama ölében beadta a kulcsot :) Alva várta meg a menyecskét és az új embert. A lilaruhás rész után repülőrajt... majd hazáig cipeltem, de a végén már remegett mindkét karom... s egyem is meg... megpróbált sétálni és ment ;)
Azonnali ájulás, másnap msézés, míg nem merült le a gép, s lehetett pakolni és menni ... már ami maradt, mert Én max 2 órát aludtam... nem bírom Én a dupla horkolást... Lillem még köhögött is ... (péntek este óta)
Hazafelé sem aludt el a nagysága, csak Kecsótól hazáig... ott dobtunk egy vásárlást... Bogom keresgélt a játékok között megfelelő áldozatot karira, Én meg kaptam egy új tűzhelyet, nehogy idegösszeroppanást kapjak a következő tortasütéskor ;) (ma már be is szerelték... rá is jöttem, mi nem jó rajta... de remélem megtalálom azt is, hogy mi jó :D majd ha ki is próbálom)
Egy gyors mekizés, hogy legyen zöld bögrém is ;) és irány haza...
Pakolás, kínlódás az ébrenléttel... de apa elcsábított és ahogy párnát ért a fejem végem lett estig... addig Lil apázott... aztán meg kúpozott, mert a láza is felment... biztos nem tett jót a meghülésének a nekivetkezés...
Nagyon nyűgös volt... Másnap még volt némi láza, kedden pedig sikeres hányás... megint... pont, mint előző héten, az ágyamat telibe :S ... ill. a vödör mellé :P
Ebéd után megindultunk temetőzni. Berceltől Nagykátáig bealudt a drága. Dédinél töltött időt végig aludta a kocsiban. Amikor beszáltunk akkor ébredt fel, s igencsak nyűgösen cammogta végig a sírtúrát, kedvenc Tetéjével szóba sem állt.
Ceglédig ismét beájult a szentem, de ott már jobb kedvűen ébredt ;)
Szerdán mamázott, meg csütörtökre is összebeszéltek, de pénteken ovi. A tervek, mely szerint mamánál alszik nem sikerültek, de a tűzhelyet meghozták... szombatra ígérte magát a gázos... aki csak ígérte, mert hívott, hogy hétfőre tegyük át, ha nem gond... jó.. úgyis rosszul éreztem magam, nem úgy Lilim... Ő alaposan kialudta magát, s el is múlt minden baja ;)
Vasárnapi főzés után velem is ez volt a helyzet... hagytak a Horváth-ok aludni és este sem okozott gondot az elalvás. ma szinte új emberként ébredtem... rémálomból :S ...
Bogárnak ma már teljesjogú ovi, nekem meló... s a verkli tovább ketyeg...
A képek kissé összevissza vannak de mára ennyi telik ;)
www.PasizasiTanacsok.hu - Tanácsok, tippek, módszerek a pasizáshoz, hogy a legjobb pasikat is könnyedén elcsábítsd!









1 megjegyzés:
Nagyon nagyon csinos királylány volt Lili.
Beus
Megjegyzés küldése